Blog

Sulijóga 8-14 éveseknek - a derűs kiskamaszkorért

Írta: Sztrakay Miléna
Mindannyian keressük az életünkben a boldogságot, harmóniát, melyet szeretnénk gyermekeinknek is átadni, ennek szellemiségében nevelni őket. A kiskamaszkori változások azonban néha ez ellen hatnak: unott, keveset mozgó, egész nap ülő és 'kütyüket' nyomkodó gyermekünket aggódva figyeljük.

Közhely, de igaz: a rohanó élettempó mellett egyre többet ülünk, egyre kevesebbet mozgunk és egyre több inger terheli túl idegrendszerünket. Nincs ez másként a gyerekeknél és a kamaszoknál sem: a napi 7-8 tanórát követően hosszú időt töltenek a házi feladat felett görnyedve, aztán pihenésképp játszanak egyet a számítógépen. Pedig a túlterhelt idegrendszer számára - gyereknek és felnőttnek egyaránt - épp a mozgás az ellenszer, mely segít feldolgozni a külvilág ingereit, kikapcsolni a mókuskerékből és visszatalálni testi-lelki jólétünkhoz.

A Sulijóga keretein belül a gyermekek kiegyensúlyozottabbá válnak fizikailag, szellemileg, érzelmileg és lelkileg. Itt már nem a meséké a főszerep, hanem a koordinációs készségek, az egyensúly, a koncentráció fejlesztése, a rugalmasság, a csoportkészségek kialakítása, az önbecsülés növelése egy pozitív felemelő környezetben.

A Sulijóga számos kedvező hatással bír a testi-lelki folyamatokra. Beállítja a helyes testtartást, erősíti a gerincet és az immunrendszert, javítja a koncentrációt, segíti a figyelem elmélyítését és az elme megnyugtatását. A jógázó kiskamaszok önértékelése fejlődik és megtanulják feszültségeiket-indulataikat kezelni, elfojtás helyett mederbe terelni érzelmeiket.

További információk és érdekességek a suliljógáról itt.

Korábbi, sulijóga foglalkozásainkon készült fényképek itt tekinthetők meg.

Sulijógára két időpontban lehet jelentkezni:

  • hétfő 16:30-17:30
  • szerda: 16:30-17:30

Csoportos jelentkezés esetén, előzetes egyeztetés alapján,  más időpontban is megtarthatók a foglalkozások.

Szeretettel várjuk a sulisokat. :-)