Oktatók

Várhidi Bea

Gerincjóga oktató, Hatha jóga, Himalájai Tradíció Okleveles Hatha Jóga Oktató, Jóga és meditáció oktató, Kismama jóga oktató, Női jóga

Egy sok évvel ezelőtti bemutatkozásomban azt írtam, hogy kerestem a békét és valóban kerestem valamit, akkor még talán öntudatlanul, ami túlmutat a hétköznapin, amiben megpihenhetek.

Miért éppen a jógában kerestem, erre valódi válaszom nincs, egyszerűen engedtem a hívásnak. Dr. Pressing Lajos Lílávadzsra szellemi jóga tanításai adták az alapot és az irányt ebben a keresésben, anélkül, hogy bármikor felmerült volna a jógaoktatás gondolata bennem.

2006-ban végeztem el Toldy Csilla Birthlight kismama jóga képzését,  azzal a céllal, hogy más nézőpontból is ismerkedjek és közelebb kerüljek ehhez a csodához - várandóság és szülés -, mint amit otthonról hoztam. Úgy alakult, hogy elkezdtem órákat tartani, bár belül éreztem hiányt amiatt, hogy akkor még nem volt erről valódi tapasztalatom, abban viszont volt, hogyan lehet lelassulni, befelé figyelni, önmagunkra és ezáltal a babára hangolódni. Ma már tudom, hogy egy várandós nőnek (persze, nem mindenkinek) pont ezek jelentik kezdetben a legnagyobb kihívást.

2006-ban utazhattam először Indiába egy kisebb csoporttal szellemi gyakorlás és világlátás céljából. Mélyen megérintett mindaz, amivel ott találkoztam, az értékrendemben hatalmas változást hozott. Ebben az évben mentem le egy órára a Mandala jógastúdióba és azt gondoltam, ide többet nem jövök, ez nem jóga:)

A szellemi jóga órák után nagy volt a váltás, hiszen ott nem az ászának precíz kivitelezésén volt a hangsúly, míg itt a falhoz "passzírozva" próbáltam felvenni a harcos póz kettes változatát.:) Mentem!:) Éreztem, hogy jót tesz a fizikai testemnek, felfrissülök szellemileg és kisimulok lelkileg.  Sőt, elvégeztem a gerincjóga- és később a hatha jóga oktatóképzést. És hogy fokozzam az ellenállást, órákat is tartottam ugyanitt.

Mit szeretek az átadásban? Azt az elmondhatatlan békességet, ami a relaxáció alatt megteremtődik és azokat  földöntúli mosolyokat, örömöt amit láthatok a gyakorlók arcán az óra végén.

2009-ben Mysore-ba utaztam egy barátom invitálására, mondván, hogy nagyon jó hely és a jóga központja. Prana Vashya jógát gyakoroltam Vinay Kumarnál, ami hasonlóan dinamikus gyakorlatsorból áll, mint az astanga. 

Az intenzív jógás évek után egy hosszabb szünet következett, tartottam ugyan órát, de keveset. 2014-ben született meg a kisfiam, akinek köszönhetem többek között, hogy  a nőiségem különböző aspektusaira irányította a figyelmemet, így kerültem a nőijóga képzésre. A fizikai gyakorlásomban inkább gyengédségre, a föld közelségére, megengedésre és persze erőre is vágytam. A nőijógában mindez egyszerre megélhető, most ez a fontos.

Eredeti végzettségem közgazdász, és évek óta foglalkozom alternatív masszázsterápiával, kiemelten a shiatsu masszázzsal.

Képzések:

2005 Alternatív Mozgás- és Masszázsterapeuta - ETI

2006 Birthlight Kismama jóga oktatóképzés

2007 Gerincjóga oktatóképzés

2008 Hatha jóga okt. képzés

2009 Shiatsu I.

2010 Shiatsu II.

2011 Meditáció és relaxáció - Bálint János

2013 Dinamikus kismama jóga továbbképzés - Varga Judit

2017 Nőijóga okt. képzés - Juhász Sarolta

2017 Nőijóga terapeuta képzés folyamatban - Mezősi Anna és Kornhoffer Tünde