Újdonságok - Novemberi tanfolyamok és workshopok

Gerincjógával az ülő életmód káros hatásai ellen workshop november 17-én 10:30-12:30

"Evolúciós szempontból felépítésünk az aktivitáshoz alkalmazkodott." (Audrey Bergouignan) Többek között ezért is van nagy szerepe a rendszeres testmozgásnak egészségünk megőrzésében és a sok ülés káros hatásainak ellensúlyozásában. Nem mindegy azonban, hogy milyen testmozgást végzünk, illetve fontos, hogy napi rendszerességgel alkalmazzunk néhány „trükköt” a sok ülés hatásainak csökkentésére. A gerincjóga célja a megelőzés, az a mozgásforma, melyet kifejezetten a gerincoszlop átmozgatására, egészségének megőrzésére fejlesztettek ki, könnyen, bárki által végezhető ászanák segítségével.

„Jóga futóknak – fuss tudatosan” workshop 2018. november 9-én, pénteken 18h-20h Stabilitás és egyensúly

Stabilitás és egyensúly
A műhely témája a testi-lelki stabilitás.
Fizikai szinten azért gyakorlunk, hogy stabil, egyenes és mégis könnyed maradjon a testtartásod, miközben futsz. Dolgozunk majd testünk középpontjának, a medencének helyzetével és az ezt meghatározó izmok erősítésével és nyújtásával. Foglalkozunk a boka, a térd, a csípő szerepével, a futómozgást idéző egyensúlyi pozíciók felépítésén és megtartásán keresztül.

4 órás Aviva alaptanfolyam 2018.11.23. péntek 16:00-20:00

Novemberben újból lesz AVIVA tornát betanító, 4 órás tanfolyam stúdiónkban.
A tanfolyam időpontja: 2018. november 23. péntek 16:00-20:00.
Szeretettel várunk minden lányt és asszonyt, aki szeretne tenni egészsége érdekében. :-)

7 alkalmas kezdő hatha jóga tanfolyam november 5-től, hétfő esténként 19:00-20:30

Elkezdeni valamit nagy jó, de sokszor nehéz. Hogy a jóga útján könnyebb legyen az elindulás, segítséget nyújt a 7 alkalmas kezdő hatha jóga tanfolyam. Az órák alapvetően kezdő jógásoknak szólnak, de a lassú, pontos ászana gyakorlásban biztosan talál kihívást az is, aki már most aktív gyakorló.
November 5-től-től, hétfőtől (19:00-20:30) induló 7 alkalmas tanfolyamunkon az ászanák továbbra is kezdő gyakorlónak szólnak, míg tapasztalatinkat kibővítjük - az eddig még közösen nem gyakorolt - légző gyakorlatokkal (udzsaj, brahmari légzés), mantra meditációval, és alkalmazzuk a megfogalmazott megerősítő mondatot a gyakorlások végén.