Blog
Otthoni hasizomtorna megereszkedett hasra, szétnyílt izmokra
Azért fontos, hogy ezzel a problémával foglalkozzunk, és kezeljük, mert a hasizmok és így az egyenes hasizom is, fontos szerepet játszik a törzs, gerinc tartásában. A hasizmok alkotják ugyanis az elülső támaszfalat. Ha ezek működésében hiba lép fel a rendszer egyensúlya megbomlik és fájdalmakhoz vezethet, mint például a derék, hátfájdalom, súlyosabb esetben hasfali sérv is kialakulhat.
Csak felüléseket ne!
Gyakori hiba, hogy szülés után has présekkel és felülésekkel kívánjuk formálni hasunkat. A terhesség alatt a legbelső réteg, a haránt hasizom teljesen elgyengül, ennek újra építése, regenerálása nélkül még árthatunk is magunknak.
A megoldás a hasizmok edzése, csakhogy egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan: a szokásos felülések, hasprés nem használ, sőt, még ártalmas is lehet. A Love Your Belly hasizom regeneráló- és fejlesztő tréningen elsajátítható az a gyakorlatsor, amelyet aztán otthon isvégezheti az ember, amikor ideje engedi.
Három óra tanulás
A Love Your Belly hasizomtréning összesen egyetlen, háromórás alkalomból áll, amely során egy tizennyolc elemből álló, nagyjából 45 perces gyakorlatsort sajátíthatunk el.
A gyakorlatsort ajánljuk azoknak, akik:
- szeretnék visszanyerni hasuk feszességét,
- hát és/vagy derékfájással küzdenek,
- köldök- vagy gerincsérvük van, vagy szeretnék azt megelőzni,
- mozgásszegény életmódot folytatnak, és szeretnének megszabadulni az ülőmunka okozta derékfájdalmaktól,
- vagy csak egyszerűen izmos hasra vágyik
Ez egyáltalán nem könnyű
Még mielőtt valaki azt gondolná, hogy: Ugyan már! Egy kis hasizomgyakorlat nekem meg sem kottyan... az téved!
Ezek a gyakorlatok egyáltalán nem könnyűek, éppen azért mert mások, mint a megszokott hasizom gyakorlatok (Pilates és jóga leghatékonyabb gyakorlatai).
A Love Your Belly tanfolyamon, az oktató irányításával és segítségével minden gyakorlatból elvégzünk néhányat, otthonra pedig egy fotókkal ellátott munkafüzetet kap minden kedves vendég, amiben bemelegítő és nyújtó gyakorlatok is szerepelnek. Ha a maximális ismétlésszámmal végezzük, a komplett gyakorlatsor kb. háromnegyed órát vesz igénybe. De ha csak 20-30 szabad percünk adódik, napi két részletben is elvégezhető. Ha pedig csak egyszer van húsz percünk, akkor a teljes gyakorlatsort célszerű elvégezni, csak kevesebb ismétlésszámmal.
A Love Your Belly csoportos tréning az időpontja: 2015. szeptember 12. szombat 10 óra
A tréninget megtalálod a Facebook oldalunkon is itt, de kérjük mindenképp jelentkezz
emailben info@nemcsakjoga.hu vagy
telefonon 0620/9826-822, mert a résztvételhez előleg befizetése szükséges.
Az órát Krammarics Gabi Love Your Belly és gyermek fitness oktató tartja, akinek honlapját itt találod.
Várunk szeretettel! :-)