Oktatók

Andorka Eszter

Fizioterapeuta, Gerinctréning, Gyógytornász

Andorka Eszter vagyok, a Semmelweis Egyetemen végeztem gyógytornász-fizioterapeutaként.
A mozgás szeretete gyermekkorom óta az életem része, 10 éven keresztül hivatásszerűen táncoltam, míg végül amellett döntöttem, hogy mélyebben megismerkedem az emberi test működésével.
Tanulmányaim mellett gyógytornára jártam, mert fontosnak tartottam, hogy pontosan megérezzem azokat a mozdulatokat, melyeket majd magyaráznom, tanítanom kell a későbbiekben.

Gyógytornászként nagyon fontosnak tartom a prevenciót, a sérülések és az ülő életmódból adódó gerincpanaszok megelőzését. Az óráimon a „klasszikus gyógytorna” és a gerinctréning elemeinek ötvözésével igyekszem olyan mozgássort összeállítani, amely során a test és a lélek harmonikus egységben feltöltődik, ugyanakkor elfárad. A dinamikus mozgássorokhoz igyekszem olyan statikus elemeket kapcsolni, melyek segítségével nemcsak izmaink ereje és nyújthatósága, de szervezetünk állóképessége is növelhető.

Szakmai tanfolyamok és továbbképzések:

  • 2015: Kinematic Taping, Budapest- Funkcionális Elasztikus Taping- Bevezető alaptanfolyam
  • 2015: Holisztikus Medicina Alapítvány, Budapest- Manuálterápia diagnosztikájának és terápiájának elsajátítása testtájanként „Lágyrész manuálterápia elméleti és gyakorlati képzés- A gerinc és a medence I. , II. „
  • 2016: Ai Chi Magyarország, Budapest- Ai Chi tréner képzés
  • 2016: Magyar Gyógytornász-Fizioterapeuták Társasága, Hévíz- Függesztéses technikák alkalmazása a mozgásterápiában tehermentesítéstől az edzésig 1.,2.,3.
  • 2016: Thera-Team Kft., Budapest- Funkcionális vizsgálat, avagy „up to date” gyors tesztek a mindennapokra
  • 2017: The McKenzie Institute International, Budapest- Mechanical Diagnosis and Therapy Part „A”- The Lumbar Spine
  • 2017: The McKenzie Institute International, Budapest- Mechanical Diagnosis and Therapy Part „B”-The Cervical and Thoracic Spine
  • 2018.FitCollege – Blackroll - Functional Fascia Trainer Course
  • 2018.Cervico-Cranio-Mandibular (CCM)

Szeretettel várlak január 7-től, hétfő esténként 18h-kor kezdődő gerinctréning óráimra. :)

Órák

Gerinctréning: Hétfő 18:00 - 19:00