Oktatók
Kálmán Kati
Előbb- utóbb, ha akarjuk, ha nem szembe jön velünk a jóga. Várva várt vagy véletlen pillanat, tervezett vagy elodázott, egyszer csak ott találjuk magunkat a jógamatracon. Sokszor mondogattam magamnak: el kellene menni „jógázni” és persze nem csináltam semmit. Végül egy kedves ismerősöm ajánlott egy helyet – akkoriban Kék Lótusz volt a neve – és nem tétováztam tovább.
És igen, számomra igazi „aha” élmény volt az első hatha jóga órám. Vérmérsékletem szerint rögtön egy középhaladó óra :-), aminek a vége csodálatos megkönnyebbülés és örömkönnyek voltak.
A folytatás klasszikus – egyre több gyakorlás, workshopok, tanfolyamok, hatha jóga oktatóképzés a Baraka jógaiskolában.
Ebben a folyamatban meghatározó esemény volt a találkozás az asthanga vinyasza jóga stílussal és a találkozás tanítómmal, Ricardo Martinezzel, aki immár több, mint 8 éve támogat, terelget utamon.
Időről-időre más jóga tradíciókba is belekóstoltam (pl. kundalini, Iyengar) sokat tanultam és tanulok ezekből is. Számomra a jógagyakorlás testi és lelki munka, önismereti út, folyamatos tapasztalás.
Óráimon szeretném felkelteni a résztvevők érdeklődését, megismertetni a jóga jótékony hatását fizikai és mentális területen. Úgy vélem a jóga olyan mély és sokoldalú rendszer, melyet minden gyakorló egyéni motivációja és kíváncsisága alapján fedez fel.
Hálával és szeretettel gondolok minden tanáromra, akik tudásukkal, odaadásukkal segítették fizikai és lelki megújulásomat.
Számtalan új és klasszikus jógairányzat közül miért éppen az asthangát ajánlom figyelmetekbe?
Ez a stílus az első mozdulattól az utolsóig végig vezet egy úton, felemel és megnyugtat.
A légzés és a mozdulatok összehangolása egy dinamikus folyamatban, összpontosítás és tudatosság minden pillanatban.
Szeretettel várlak „Ashtanga óra kezdőknek” óráimra:
Ashtanga és hatha jóga oktató
Órák
Ashtanga jóga kezdőknek: | Kedd 18:00 - 19:00 |